| Chapter 102 |
1 | A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. |
2 | Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! |
3 | Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! |
4 | Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök. |
5 | Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem. |
6 | Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. |
7 | Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. |
8 | Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn. |
9 | Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. |
10 | Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem, |
11 | A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. |
12 | Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam. |
13 | De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre [áll.] |
14 | Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. |
15 | Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. |
16 | És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; |
17 | Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében. |
18 | Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta. |
19 | Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat. |
20 | Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. |
21 | Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait. |
22 | Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben. |
23 | Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. |
24 | Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat. |
25 | Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.] |
26 | Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. |
27 | Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. |
28 | De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. |
29 | A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted. |