1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.
2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.
5 És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.
7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.
8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.
9 És tovább költözék Ábrám: folyton dél felé húzódván.
10 Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.
11 És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
13 Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
14 És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.
15 Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
16 És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.
17 De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.
18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
19 Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
20 És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.
