1 És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem õt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt.
2 Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszõt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam.
3 És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked.
4 És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled?
5 Õ pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az õ fiait pedig megszentelé, és elhívá õket az áldozatra.
6 Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr elõtt van az õ felkentje!
7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az õ külsõjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem õt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.
8 Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté õt Sámuel elõtt; õ pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa.
9 Elvezeté azután elõtte Isai Sammát; õ pedig monda: Ez sem az, a kit az Úr választa.
10 És így elvezeté Isai Sámuel elõtt mind a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr.
11 Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Õ pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé õ a juhokat õrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide õt, mert addig nem fogunk leülni, míg õ ide nem jön.
12 Elkülde azért, és elhozatá õt. (Õ pedig piros vala, szép szemû és kedves tekintetû.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert õ az.
13 Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené õt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.
14 És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni õt, mely az Úrtól küldetett.
15 És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentõl küldött gonosz lélek gyötör téged!
16 Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek olyan embert, a ki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentõl küldött gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj.
17 És monda Saul az õ szolgáinak: Keressetek tehát számomra olyan embert, a ki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám.
18 Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Ímé én láttam a Bethlehemben lakó Isainak egyik fiát, a ki tud hárfázni, a ki erõs vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van.
19 Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van.
20 Isai pedig võn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlõ bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az õ fiától, Dávidtól.
21 Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz és megálla elõtte, az igen megszerette õt, és fegyverhordozója lõn néki.
22 És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid én nálam, mert igen megkedveltem õt.
23 És lõn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle és jobban lõn, és a gonosz lélek eltávozék tõle.
