1 Hová ment a te szerelmesed, oh asszonyoknak szépe? hová fordult a te szerelmesed, hogy keressük õt veled együtt?
2 Az én szerelmesem, elment az õ kertébe, a drága füveknek táblái közé, hogy lakozzék a kertekben, és liliomokat szedjen.
3 Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim, a ki a liliomok közt legeltet.
4 Szép vagy én mátkám, mint Tirsa városa, kedves, mint Jeruzsálem, rettenetes, mint a zászlós tábor.
5 Fordítsd el a te szemeidet én tõlem, mert azok megzavarnak engem. A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, melyek a Gileádról szállanak alá.
6 A te fogaid hasonlók a juhok nyájához, melyek feljõnek a fördõbõl, melyek mind kettõsöket ellenek, és meddõ azok között nincsen.
7 Mint a pomagránát darabja a te vakszemed, a te fátyolod alatt.
8 Havanan vannak a királynék, és nyolczvanan az ágyasok és számtalan a leányzó.
9 És az én galambom, az én tökéletesem, az õ anyjának egyetlenegye, az õ szülõjének választottja. Látják a leányok, és boldognak mondják õt, a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik õt.
10 Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor?
11 A diófás kertekbe mentem vala alá, hogy a völgynek zöld fûveit lássam; hogy megnézzem, ha fakad-é a szõlõ, és a pomagránátfák virágzanak-é?
12 Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek díszhintajába.
13 Térj meg, oh Sulamit! térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged! Mit néztek Sulamiton? mintegy Machanaimbeli körtánczot!
