1 Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlõjét szopta, hogy téged kivül találván megcsókolnálak; még sem útálnának meg engem.
2 Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába, te oktatgatnál engem, én meg borral itatnálak, fûszeressel, gránátalma borral.
3 Az õ balkeze az én fejem alatt, és jobbkezével megölel engem.
4 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, mígnem õ akarja?
5 Kicsoda ez a ki feljõ a pusztából, a ki az õ szerelmeséhez támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek fel téged, ott szült téged a te anyád, ott szült téged a te szülõd!
6 Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erõs a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tûznek lángjai, az Úrnak lángjai.
7 Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.
8 Kicsiny húgunk van nékünk, a kinek nincsen még emlõje; mit cselekedjünk a mi húgunk felõl, a napon melyen arról szót tesznek?
9 Ha õ kõfal, építünk azon ezüstbõl palotát; ha pedig ajtó õ, elrekesztjük õt czédrus-deszkával.
10 Mikor én olyan leszek, mint a kõfal, és az én emlõim, mint a tornyok; akkor olyan leszek õ elõtte, mint a ki békességet nyer.
11 Szõlõje volt Salamonnak Baálhamonban, adta az õ szõlejét a pásztoroknak, kiki annak gyümölcséért hoz ezer-ezer ezüst siklust.
12 Az én szõlõmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz: az ezer siklus, Salamon, tiéd legyen, a kétszáz annak gyümölcsének õrizõié.
13 Oh te, a ki lakol a kertekben! A te társaid a te szódra figyelmeznek; hadd halljam én is.
14 Fuss én szerelmesem, és légy hasonló a vadkecskéhez, vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!
